12. Fejezet

Az a bizonyos karkötő

Choi szemszöge…

 Muszáj volt el mennem.  Hiszen nekem barátnőm van. Nem értem. Hogy szerethettem bele ____-ba. Hiszen csodálatos lány és nem érdemli meg, hogy átverjem. El kell felejtem ____-t. ebben a pillanatban bevágódtam a kocsiba, és elhajtottam szerelmemhez.  A kanapén ült és halkan szipogott. Leültem mellé.

-Minden rendben édesem?- fordítottam arcát magam felé. Szeme vérvörös, arca falfehér.

-Nem – válaszolta egyszerűen, felpattant s a fürdőszobába bezárkózott.

-Kicsim, nyisd ki. Mond el mi a probléma. Mond el kérlek. – suttogtam az ajtónak a végére. Egy puffanást halottam, mire felkaptam a fejem. Nem volt más választásom, berúgtam az ajtót. Egy maszkos személy állt ott, s kezei között barátnőmet tartotta.

-Engedd el kérlek! –szipogtam amikor Micha fejéhez egy pisztolyt tartott. 1 hónapja volt a barátnőm, de nagyon megszerettem. Nem akartam, hogy bántódása essék.  Micha-val egy étterembe találkoztunk, ahol mind ketten magányosan ültünk. Az volt életem legszebb napja. Nem akarom elveszteni.

Jiyong szemszöge…

Tehát ez csak egy álom. Egy hatalmas kő esett le a szívemről. Noona él és ez a legfontosabb. Meredten bámultam a falra, ahol egy plakát volt kirakva. Átolvastam már ötször is, de még mindig semmi. Felálltam, s az ajtóhoz ballagtam, amin éppen egy nővér jött ki.

-Mikor mehetek be hozzá?- kérdeztem.

-Most azonnal. Az állapota stabil, s nincs szükség rá, hogy bent tartsuk. Hazaviheti 3 órán belül.- mondta a nővér kedvesen.

-Köszönöm.- mondtam, s megfogtam az ajtó kilincset. A nővér csak bólintott, s elhagyta  a folyosót. Beléptem a kórterembe. Ekkor nyitogatta a szemét Noona. Ebben a percben volt valami ami átfutott a testemen. Öröm és megkönnyebbülés volt. Lassan rám mosolygott, s a szeme csillogtak.

-Én még élek?- suttogta halkan.

-Igen.- szorítottam meg a kezét- Nem tudtam volna mit teszek magammal, ha miattam halsz meg.- szorult el a torkom.

-Tudod, amikor láttalak titeket verekedni, úgy tekintettem rá, hogy talán ez az utolsó alkalom, hogy látlak. Nagyon szeretlek mind kettőtöket. Choit mint barát. Téged, meg hát.- akadt el a hangja.- Nem úgy szeretlek, mint egy barátot. Jobban.- Vihogott fel, s megörültem. Most vallotta be, hogy ő is szeret.

-Köszönöm.- mondtam, de úgy nézett rám, mint aki még sohasem látott embert.

-Ugyan mit?- mondta, s mint akinek bevillant valami folytatta- Apropó. Igazán megérdemlek annyit, hogy elmond, miért van a karkötőre írva az a bizonyos szó.

-Rendben, elmondom. Tudod volt egy álmom, ahol az orvos közölte velem, nem tudták megmenteni az életedet. Egy világ omlott össze bennem, nem tudtam, hogy mi értelme tovább élnem. Elmentem a legközelebbi hídhoz, s le akartam ugrani. Akkor bántam meg, hogy nem mondtam el neked, miért is van ráírva. De most elmondom.- vettem mancsaim közé kezét.

-Tudod, amikor 3 hónappal ezelőtt megláttalak a cégnél, tudtam te más vagy. Hiszen nem sikoltottál, amikor megláttál. Nem érdekelt, hogy híres vagyok. Ekkor csináltattam ezt a karkötőt, de még féltem, túl korai lenne. Amikor együtt töltöttünk egymás után több estét, rádöbbentem, hogy beléd szerettem. Azt köszönöm neked, hogy vagy, és hogy ismerhetlek. Nagyon szeretlek.- akadt meg a hangom, s a földet pásztáztam. Féltem mit reagál. Állam alá nyúlt és megemelte azt.

-Szeretlek- mondta ki, s boldogság öntött el.

-Én is.- mondtam, s közelebb hajoltam hozzá. Egy lágy csókot leheltem ajkaira, majd visszaültem helyemre.

-Nem éltem volna túl, ha meghalsz. Biztos véget veettem volna az életemnek. – mondtam, s egy sós csepp bukkant fel szemem sarkába. Lassan útnak indult arcomon, s mint egy láng égette végig az arcomat.

-Te sírsz?- nézett rám ____ , majd letörölte a kusza cseppet arcomról. Érintése lágy, s gyengéd. Bár örökre így maradhattunk volna. Nem zavart, hogy egy pizsama volt rajta. Haja arcába lógott, s össze vissza állt. Nagyon csinos lány volt, de nem ezt szerettem benne. Nem félt vissza utasítani. Nem félt a fejemhez vágni, hogy bunkó vagyok. Igaza is volt. Volt egy időszakom amikor bunkó voltam, de szerintem sokat változtam, és ez a változtatást miatta hajtottam vége. Remélem ő is ráfog erre jönni, és minden jól alakul. Sokszor meg akartam kérdezni tőle valamit. De féltem. Mindig indokoltam valamivel. Magamra fogtam, a környezetemre. Nem! Nem halogatom tovább, megkérdezem. Ekkor vettem elég bátorságot, és résnyire nyitottam ajkaimat. Szemébe néztem, s próbáltam csak rá koncentrálni.

- Noona leszel a barátnőm?- hangom remegett. Izgatott voltam, s féltem válaszától. Kinézett az ablakon, s amikor visszanézett résnyire volt nyitva szája. Talán most megválaszolja. Most.Most.Most~ víz hangzott fejemben…….

________________________________________________________________

Remélem tetszett.*.* Véleményeket ne hagyjátok le.^^