10. fejezet

Szere..

Jiyong szemszöge….

Amikor megláttam, hogy Noona szeméből potyognak a könnyek, rögtön kiszállt minden düh a fejemből. Egyedül arra tudtam gondolni, hogy fájdalmat okoztam neki.

-Mi a baj?- rohantam oda hozzá, amikor hirtelen eszméletét vesztette, és a földön feküdt. Most vettem csak észre, hogy teljesen vérben úszott a felsője. A vágások az oldalán. El is vérezhet. Amikor hátrapillantottam, már senkit sem láttam. Persze. Ilyenkor kell itt hagyni.

-Noona kérlek, ne hagyj itt! Szükségem van rád! Szeretlek.- folyt végig egy könnycsepp az arcomon. Nem foglalkoztam vele, hogy sírok. Ő az a lány, akiért bármit megtennék.- Bármit. Bármit. Bármit.- Ismételgettem ezt a szót. Nem tudtam mást tenni, hívtam a mentőket. Pár perc múlva itt is voltak. Hordágyon vitték le _____-t a mentőkocsiba.

-Ön a férje?- kérdezte egy mentős.

-Nem. Csak a- gondolkoztam egy darabig mit mondjak, de ha azt mondom nem vagyok a hozzátartozója, biztos nem engedik, hogy vele menjek.-  Barátja.- mondtam,s beszálltam mellé a járműbe. A kórházban egyből a sűrgösségire vitték, ahol adtak neki vért, de sajnos nem volt elég. 

-Elnézést! Az ön vércsoportja is A?- kérdezte egy nővér.

-Igen- mondtam, s elindultam a nővér után. Miután lecsapolták a véremet, helyet foglaltam a műtő előtt. Hogy lehet ilyen figyelmetlen? Miért nem figyelt rá jobban? ~  visszhangzottak a fejemben ezek a gondolatok. Másfél órája ülök itt a műtő előtt, de sehol senki. Miközben ezen gondolkodtam egy nővér rohant  sietősen.

-Elnézést.- szólítottam meg, s felálltam. – hogy van ____?

- A műtét jól sikerült, rendbe fog jönni, ennél többet nem mondhatok.- amint kimondta, elviharzott. Tehetetlenül rogytam össze az egyik székre, ám ekkor kijött az orvos.

- 48 órán belül hazaengedjük. Nincs komolyabb probléma, csak sok vért vesztett.- mondta, s megveregette a vállamat.

-Köszönöm Doktor Úr- fogtam vele kezet.- Mikor mehetnék be hozzá?

- Most felviszik a 213-as kórterembe, aztán ott meglátogathatja.- mondta a  doki és elindult a vizsgáló felé.

- Köszönöm.- elindultam a 3. emeletre. -211..212..213..- Olvasgattam az ajtón lógó címkéket.-Ez lesz az- suttogtam magamban. Erőt vettem magamon, és benyitottam Noona kórtermébe. Békésen aludt. Lassan odaballagtam az ágya mellé, majd halkan közelebb húztam a széket. Leültem rá, és kezem közé vettem kezét, s egy-két könnycsepp végigfolyt arcomon.

 Te szemszöged…

Amikor elkezdtem ébredezni, nem tudtam mi történt velem. Pilláimat nem volt erőm kinyitni, viszont éreztem, hogy valaki gyengéden fogja a kezem. Ki lehet az? Amikor meghallottam a hangját, rögtön tudtam.

-Annyira sajnálom. Nem kellett volna ilyen gyerekesnek lennem. Kérlek, ne haragudj.- halottam Jiyong hangját, közben halkan szipogott.

-Jiyong- suttogtam halkan, és szemem világa kezdett ébredezni. – Mi történt? – nyöszörögtem. –Az utolsó emlékem, hogy te és Choi verekedtek, és nem tudtam semmit tenni. Ott ültem magatehetetlenül .

-Túl sok vért vesztettél- szólalt meg.- Bejöttem veled a kórházba és adtam vért.

-Te vért adtál nekem?- csodálkoztam.

- Az összes véremet neked adnám, ha szükséged lenne rá.- mosolygott rám. Annyira meghatott ez a mondata, közben szememmel Choit kerestem.

-A munkáddal mi a helyzet? Csütörtök van, és egész héten velem voltál.

- Ne foglalkozz vele. Erre a hétre beteget jelentettem.

- Jiyong: Köszönök mindent!.- szorítottam meg a kezét.

-Szere- hagyta el a száját ez a szótöredék- Semmiség- jött zavarba és a bokámat bámulta, ami gipszben volt, még mindig.

-Mit akartál mondani? – pontosan tudtam mit akart mondani, de a szájából akartam hallani.

-Szeretlek.- hajtotta le a fejét, majd a kezemet az arcához emelte és megcsókolta.

-Éni- szólaltam volna meg, de ekkor Choi rontott be az ajtón. – Hogy vagy?- érdeklődött, de Jiyong felállt, és elkezdett rá ordítani:

-Egyedül voltam vele, te nem segítettél. Most menj el, vagy nem állok jót magamért!

- Semmi közöd hozzá, állj el az utamból. Megint kezdődik előröl  Megint veszekednek. Éreztem ahogy a vér a torkomon keresztül a számban köt ki és végül a lepedőn kezd szét csordogálni. Leragadtak pilláim, és elfogott az álom…..

Choi szemszöge…

 Hangos csengetésre lettünk figyelmesek. Ekkor két orvos és 3 nővér rohant be az ajtón.

-Menjenek ki kérem- lökött meg minket az egyik nővér. _____Felé fordultam. Arca körül a lepedő véres volt, pillái lehunyva… Ekkor már kintről figyeltük az eseményeket, de a nővér behúzta előttünk a függönyt…….