3. Fejezet

 Kutatás

-Jó reggelt! Álomszuszék!- Suttogta valaki.

-Hmm??- amint megláttam Jiyongot, kipattant a szemem. Te? Én? Hogy kerülök ide? Fogalmazódott meg bennem a sok kérdés. Ekkor hirtelen beugrott ami tegnap este történt. Az ölelés, a ,,veszekedés’’.

- Már 7 óra van. El kellene kezdenünk készülődni. – nevetett.

- Igen, akkor köszönök mindent! – megindultam az ajtó felé.

- Ugyan. Én köszönöm, nagyon jól éreztem magam. – mondta aranyosan – megismételhetnénk.

-Pe-persze. – mondtam zavartan

- Mit szólsz a péntekhez? Szombaton úgysem kell dolgoznunk. – vigyorgott.

-  Rendben. – nem tudtam hirtelen mást mondani. Mire észbe kaptam, már egy puszit nyomott az arcomra. – Mennem kell. Szia.

Rendben.  Akkor pénteken. – vigyorgott, mint a tejbe tök.

Elindultam hazafelé. Közben végig azon gondolkoztam, hogy milyen jó volt Jiyonggal ennyit beszélgetni. Olyan sok mindent megtudtam róla. Nagyon kedves és figyelmes. Nagyon remélem, hogy sokáig barátok maradunk. Amint hazaérkeztem pillanatok alatt elkészültem és szinte rohantam a munkahelyemre. Vak sötét volt. Semmit sem láttam. Éppen  a villanykapcsolóért nyúltam, vagyis inkább tapogatóztam a sötétben, amikor felkapcsolódott az összes fény és egyszerre kiabálták: -Boldog Születésnapot! – Úristen ez nekem szól? – Köszönöm szépen!. Nagyon!. Hirtelen nem tudtam hova nézni ekkor Neko rohant oda hozzám kezében egy kisebb dobozzal.

-Ez a tied!- nevetett rám és a kezembe nyomta a  dobozkát.

-Köszönöm szépen.- ugrottam a nyakába és adtam neki egy puszit!. Kinyitottam a dobozt amiben egy nyaklánc volt.  Egy fél szívecske alakú medálra ennyi volt ráírva: Forever. Ekkor Neko elkezdett piszkálni  a nyakába. az ő nyakában volt a másik része. – Nagyon köszönöm.- ismételgettem magam. Vége a volt a kis ,,ünneplésnek” és elkezdtünk dolgozni. Nagyon jól telt ez a napom. Éppen indulni akartam hazafelé, amikor eszembe jutott, hogy a stúdióban hagytam a táskám.  Olyan szétszórt vagyok mostanában. Amikor benyitottam a stúdióba éppen Jiyong állt velem szemben.

– Bocsánat, nem akartalak megzavarni, csak itt hagytam a táskámat.

– Semmi gond, úgy is éppen téged akartalak megkeresni. – mondta nevetve.

-Engem? Miért?- mondtam meglepődve.

- Mert- a zsebébe nyúlt- ez a tied. – nyújtott felém egy aprócska dobozt.

-Nem fogadhatom el. Hiszen éjszaka is kaptam egy macit. – mondtam zavartan.

- Tényleg! Azt is otthagytad nálam a nagy sietségbe. De ezt fogadd el kérlek! – a kezembe nyomta a dobozt. Kinyitottam.

- Nem, ezt nem fogadhatom el, biztosan nagyon drága volt.- egy karkötő állt a dobozban amire ez volt írva: Köszönöm. – Nem értettem, miért volt ez a szó rajta.

- Te azzal ne foglalkozz, csak fogadd el. – mondta aranyosan.

- De miért van ráírva, hogy Köszönöm?- kérdeztem meglepődve.

- Majd megtudod, ha eljön az ideje. Most pedig eljössz a lakásomra és megkeressük a macit.

- De hiszen.-

-SSs. Tette az ujját a számra. Semmi de, eljössz és kész. Ezt mint a főnököd mondom. –kacsintott rám. Ezzel megragadta a kezem és húzott maga után. Amint megérkeztünk a lakásába, kinyitotta előttem az összes ajtót.

- Na, hol bujkálhat az a maci? Keressük meg.- nevetett rám és elkezdte keresni. – Nem segítenél?- kacarászott.

- De. – felálltam a székről és elkezdtem keresni. Egyszer csak felkiáltott Jiyong:

-Megvan! – itt bujkált a hálószobában, nevetett. Oda jjött hozzám és a kezembe adta a macit.

- Köszönöm, még egyszer.- nevettem el magam. Ekkor megfogta a derekamat, közelebb húzott magához és mélyen a szemembe nézett. Nem tudta mire véljem ezt a viselkedését. Másodpercekig így álltunk és egyszer csak…

_________________________________________________________________

Ezzel a résszel szeretnék nektek Boldog Új Évet Kívánni! Remélem tetszett ez a rész is, véleményeket ne hagyjátok le^^ 

2.Rész

 Meglepetések

Rrrr..Rrrr…Rrrr- Szólt az ébresztőórám, de olyan hanggal, mint ha minimum a III. Világháború tört volna ki. Már megint reggel, méghozzá hétfő. Lassan kimásztam az ágyamból és elkezdtem készülődni. Megfésülködtem, bár nem szokásom. Még az a maradék hajam is hulljon ki? Na, nem. Összefogom és kész. Fogat mostam és felöltöztem. Még csak fél 8, ezért még készítettem egy kis harapnivalót. Elindultam a YG Enertainment-hez, mivel ott dolgoztam, mint sminkes. Nagy meglepetésemre az asztalom olyan volt, mint egy játszótér. Műanyag vödrök és homokozó lapátok hevertek szanaszét. Másodpercekig csak néztem értetlenül. Hát persze!- csaptam a fejemre- Április elseje.  Kitaláltad- szaladt felém Jiyong kacarászva. – Meglepetés!   Elkezdtem vigyorogni. Na ezt a piros homokozó lapátot  viszont megtartom, de előbb aláírná a művész Úr?- Kérdeztem széles mosollyal az arcomon. Megtisztelne- mondta teljes komolysággal, de a végére ő is elnevette magát. Köszönöm, örök emlék!- mondtam csillogó szemekkel.  Akkor kezdjük dolgozni- kiáltotta el magát a főnők.

Órákkal később..~

Lassan ballagtam hazafelé Seoul sötét utcáin. Csak a csillagokat és a holdat láttam , semmi mást. Egyszer csak egy fekete autó állt meg mellettem. Amint lehúzódott az ablak, Jiyong aranyos mosolyával találkoztam. – Olyan édes amikor nevet.. Ábrándoztam…

Hahó, figyelsz? Na?? Kérlek!.- mondta kérlelő szemekkel.

Öhmm bocsánat. Mit is kérdeztél?- mondtam zavartan.

Mond te egyáltalán nem figyelsz?- nevetett- Feljössz hozzám? Nem messze lakok innen.

Nem is tudom. Holnap dolgoznom kell, fáradt vagyo..—nem tudtam befejezni, mert közbeszakított.

Ugyan már! Gyere! –

Nem tudom hogyan, de végül beadtam a derekam. Beszálltunk a kocsiba, és pár perccel később meg is érkeztünk. Jiyong kinyitotta előttem az ajtókat, majd amikor beértünk a lakásába, ismerős illatot éreztem.  Hát persze! Fahéj illat volt. – mondtam hangosan.

Igen- vigyorgott rám- éppen ma hoztam a nagyi pitéjéből. Nagyon finom megkóstolod?

Igen.

Akkor gyere velem- Húzott maga után a konyhába. Leültem egy székre. Pár pillanattal később Jiyong 2 tányérral tért vissza. Parancsolj- tette le a tányért. Köszönöm, Ee tényleg finom- mondtam elismerően.

Ugye mondtam?- mosolygott teli szájjal.

Felpillantottam a konyhapult tetejére és megláttam egy plüssmacit. Mindenről megfeledkezve rohantam oda és levettem.

De aranyos- mondtam csillogó szemekkel.

Boldog Születésnapot!- mondta vigyorogva.

Ez az enyém??- hát eszébe jutott! a születésnapom!.kérdeztem meglepetten , boldogságomat elfedve ezzel.

Igen, csak hát te… Megtaláltad..- húzta fel egyik szemöldökét.

Hirtelen elveszettem a fejem és a nyakába ugrottam. Másodpercekkel később esett le mit is tettem. MEGÖLELTEM KWON JIYONGOT!

Elengedtem, de ekkor vettem észre, hogy visszaölelt, így nem tudtam szabadulni.

Boldog Születésnapot ____- suttogta a fülembe.

Köszönöm. De csak holnap lesz. Úristen!.- kiáltottam- már ennyi az idő? Éjfél?!- pillantottam az éjjeliszekrényen lévő órára. Hát persze. Ma már Április 2 van. Amint véget ért az ábrándozásom, rohantam a csizmámért, de ekkor egy kéz visszahúzott. Nyugodtan itt aludhatsz, ha szeretnél- mondta mosolyogva.

Nem. Nem szeretnélek zavarni

Te kis butus. –puszilta meg a homlokomat- nem zavarsz!

Oké- mondtam beleegyezően.

Akkor én alszom a földön te pedig az ágyon.

Nem- jelentettem ki.- Neked úgy kényelmetlen lenne. Inkább hazamegyek.

Nem, megoldjuk! Végül is kétszemélyes az ágy.

Nem-nem.- mondtam vigyorogva.

A sok ,,veszekedés” után, végül is a fáradtságtól összerogyva mindketten az ágyon aludtunk. 

1. Fejezet

Egy régi ismerős

-____!. Ordított utánam egy ismerős hang. Ismerős, de honnan?

-Igen?- megfordultam, és megláttam Őt!- Te, hogy kerülsz ide?- csodálkoztam – Choi?

-Igen. Olyan rég nem láttalak. – búslakodott

-Én is téged. Mikor is találkoztunk utoljára? –merengtem a múltban – Talán amikor befejeztük a gimnáziumot?!

-Igen, talán akkor. Elég szomorú, mivel az már 4 éve volt.

-Hogy vagy?- érdeklődtem

-Nagyon jól. Főleg, hogy összefutottam veled.- kacsintott rám.- És te?

-Ne is kérdezd!- vigyorogtam – Fáradt vagyok és el is fogok késni, pillantottam az órámra.

-Honnan?- csodálkozott

-A munkahelyemről. Sminkes vagyok egy cégnél, ahol fiatal csapatok debütáláshoz vesznek fel videókat.

-Komolyan?  Nekem is kellene egy állás.- Mormogta az orra alatt.

-Tessék? Ne haragudj az utolsó mondatodat nem halottam. Mostanában olyan siket vagyok. – nevettem el magam

-Nem fontos. Indulhatunk?

-Persze- karoltam belé.. Út közben rengeteget beszélgettünk. Mivel Choi egy gyermekkori barátom, ezért nagyon szeretem. Ugyanazon a napon születtünk egy év különbséggel. Ő most lesz 23 éves én 22. Ez is már csak 2 nap. Talán ezért utazott ide? Képtelenség. Már majdnem túlmentünk az épületen, amikor megcsörrent a telefonom.

-Hol vagy már? Elkésel!- szinte kiabált Neko!

-Már itt vagyok az ajtóban. Fél perc és bentvagyok!- ezt a mondatomat befejezve kinyomtam a telefont.

-Most mennem kell, majd még összefuthatnánk.

-Rendben, menj csak- nyomott egy puszit az arcomra. Míg be nem értem az épületbe, integettem neki.

-Na végre! Szerencse, hogy a főnők még nincs itt – mondta Neko.

-Igen. Képzeld összefutottam egy gyermekkori barátommal.

-Ő vele jöttél? Nagyon jól néz ki.- vigyorgott mint a vadalma.

-Neko!- szóltam rá komolyabban – Csak barát!- mondtam, már a végén nevetve.

-Jól van! De most menjünk, mielőtt feltűnne bárkinek is, hogy hiányzunk. –jelentette ki. beléptünk a hatalmas terembe. Mindenki sürgött forgott, így senki sem vette észre hogy hiányoztunk.

-Tudnál segíteni?- kérdezte mosolyogva Jiyong.

-É-én?- mondtam dadogva.

-Igen , te. Sminkelj ki kérlek.

-Rendben, azonnal megyek.- ekkor két kéz lökött meg.

-Menj már! – kacsintott Neko.

-Mi a kívánságod? – kérdeztem teljes nyugodtsággal.

-Csak sminkelj ki, mert egy videót veszünk fel.

-Hmm , rendben. – kisminkeltem, s közben csak azon gondolkoztam, hogy lehet ilyen jópasi? – Készen is vagy- szólaltam meg.

-Köszönöm  - mondta- és elment.

Ez a nap is olyan hamar eltelt. Hazamentem és ahogy voltam ruhástól zuhantam be az ágyba.